Amikor megtudta, hogy írásból élek,  engedett  a lakbérből. Sokáig utánam küldte a leveleimet, kiskatát  csókolom, írta mindig a borítékra. Aztán fölrobbant a kályhája,  és égő olajjal borította be. Kiszaladt, futott kicsit az Ady  Endre utcán, sokácul kiabált segítségért. Elesett. Elhallgatott. Égett a húsa. Fölötte játszi felhők úsztak. Még tovább mediterrán kékség. Azon túl a fekete semmi. A fogalmak mögött  gomolygó zűrzavar. Mégis, bizonyos-bizonnyal létezik az atya, a fiú, a lélek, az arkangyalok, az angyalok, a  szentek és a boldogok kara, az egész égi hierarchia. A jobbról  állók bíbor, a balról állók fehér köntöst viselnek, és halkan elképzelhetetlenül édes muzsika szól.

(1990)