A Jelenkor Pécsett szerkesztett, országos terjesztésű irodalmi és művészeti folyóirat, mely jelentős pécsi lapokat tudhat elődjének. Az 1930-as években jórészt az Erzsébet Tudományegyetem ösztönző hatásának és a Janus Pannonius Társaság működésének köszönhetően a szervezett irodalmi élet is megerősödött a városban: 1941-ben indult a Sorsunk című folyóirat Várkonyi Nándor szerkesztésében, Weöres Sándor, Csorba Győző és mások közreműködésével. A Sorsunk 1948-ig létezett, amikor is a politikai fordulat következtében a működése ellehetetlenült. 1948-ban néhány lapszámmal jelentkezett a Katkó István szerkesztette Dunántúl, majd hamarosan, ismét csak Dunántúl néven, Szántó Tibor szerkesztésében újabb folyóirat jelent meg Pécsett, amely 1956 végéig működött.

A Jelenkor első száma 1958 októberében látott napvilágot, s már 1960 és 1964 között (Tüskés Tibor szerkesztésében) az egyik legjobb magyar irodalmi lapnak tartotta a kulturális közvélemény. Olyan szerzők verseit közölte, mint Áprily Lajos, Bertók László, Csorba Győző, Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Kassák Lajos, Keresztury Dezső, Somlyó György, Tandori Dezső, Vas István és Weöres Sándor. A prózarovatban mások mellett Déry Tibor, Mándy Iván, Mészöly Miklós, Örkény István, Szabó Magda írásaival találkozhatott az olvasó. Egyéb műfajokban munkatársa volt a folyóiratnak Kodolányi Jánostól Konrád Györgyig, Várkonyi Nándortól Pilinszky Jánosig a magyar irodalom számos kiválósága. Nemcsak szerzője, de szerkesztője is volt a lapnak Bertha Bulcsu, Lázár Ervin, Pákolitz István, főmunkatársa Csorba Győző, majd az ő halála után Bertók László.

A hetvenes évektől a Jelenkor -- Szederkényi Ervin főszerkesztő, majd egy időben Parti Nagy Lajos és Csordás Gábor szerkesztői munkája nyomán -- még inkább a hazai irodalmi élet meghatározó orgánumává vált, így a hetvenes-nyolcvanas években főképp itt közölték írásaikat az ún. "új próza" képviselői, Esterházy Péter és Nádas Péter. Az ő recepciójuk, melyet elsősorban Balassa Péter neve fémjelez, nem kis mértékben szintén a Jelenkor hasábjain zajlott.

A Jelenkor a rendszerváltás után -- a cenzúra megszűnése és a folyóiratok számának megsokszorozódása közepette -- is képes volt megőrizni szakmai presztízsét, amelynek alapja a minden egyéb szempontot figyelmen kívül hagyó, az irodalmi értékre, minőségre törekvő szerkesztői hagyomány. Ugyanakkor a korábbiaknál jóval több irodalmi, kulturális eseményt szerveztünk meg Pécsett, s a lap nemzetközi kapcsolatai is jelentősen kibővültek az utóbbi egy-két évben, az országhatárokon kívül is ismertté, elismertté téve a város, a régió kulturális életét. A Jelenkort főszerkesztőként Ágoston Zoltán jegyzi, mellette Görföl Balázs és Szolláth Dávid szerkeszti a lapot. A Jelenkor főmunkatársa Bertók László, szerkesztőbizottságát pedig Balla Zsófia, Csuhai István, Parti Nagy Lajos, Takáts József, Thomka Beáta és Tolnai Ottó alkotja.

A folyóirat szerkezete általában három blokkra tagolódik: a szépirodalmi, a tanulmány- és a kritikarovatra. A szépirodalmi rovatra jellemző, hogy a lap régi, neves szerzői mellett rendszeresen igyekszünk közölni pályakezdőket is. A tanulmány- és a kritikarovat nagy mértékben támaszkodik a pécsi egyetem oktatóinak és hallgatóinak a munkájára. A kritikarovat újabban ismét két részre oszlik: a hagyományos, nagyobb terjedelmű, nemegyszer tanulmány jellegű bírálatok mellett újraindítottuk a kisrecenziók rovatát is, amely a gyorsabb, naprakészebb tájékozódást segíti elő az egyre nagyobb számban megjelenő könyvtermésben.

A lap gyakran állít össze tematikus számokat vagy blokkokat, amivel igyekszik átfogó, komplex anyagot adni az olvasó kezébe. Ezeket az összeállításokat az olvasók szívesen fogadják, az elmúlt évben különösen a Mészöly Miklós életművével foglalkozó, illetve a hatvanéves Nádas Pétert köszöntő számainkra irányult megkülönböztetett figyelem. A júniusi lapszám 2001 óta tematikus színházi szám, mely a Pécsi Országos Színházi Találkozóhoz kapcsolódik. Gyakoriak a Pécs szellemi hagyományaival, művelődéstörténetével kapcsolatos összeállítások is: ilyen volt például a 2001 novemberi szám, amely a világörökség részévé nyilvánított pécsi ókeresztény műemlékekkel foglalkozott, s amely példátlan módon mind egy szálig elfogyott.