és egy almát vettem

egy jonatánt

már az utcán enni kezdtem

tétován

de nálam ő volt az éhesebb

egyet harapott megevett

és így taxit nem foghattam magamnak

háta-hasa kinn volt magomnak

késő este az ajtóm előtt

ott áll egy barát egy szívbéli

ki május óta oly zavart

mert a női vadon és a krízis

nem hagyja írni és ha ír is

eszébe jut a forgalom az idegengyűlölet

a hadseregnél a seggfejek

és hogy látta egy régi tanárát

ki Európának hívja a kutyáját

a feketemunka a tévéműsorok

meg a korrupció a feuilletonban

de már megy is nem ácsorog

a lapoknál uborkaszezon van

na de kinyalhatják neki sorban

az éjszaka forgolódva így-úgy elmúlik

az égen vörös kulimász terjeng-nyúlik

és idézi Hölderlint

kit úgy szeret

s én közben arra gondolok megint

hogy a csütörtökből van még egy kis szelet

a Nap lecsúszik a házakon

kilöttyinti utolsó korty tejét

a hajamra

és nincs se poharam se állatom

mely szárnyát emeli vagy fejét

nincs semmim ami falna

ami mezítláb szárnyra kel

és a lépcsőn járkál le-fel

ami összerezzen ha parancsolok

magamnak csak én vagyok

apám fekszik lesújtva

nyakát mélyen sírba húzza

és anyám hálálkodik a királynak

hogy papírt adott és pecsétet róla

a macskának háromezer szőre-szála van

ez is egy formája a kollektivitásnak

de kesztyűi közt az utca

valahogy mindig csempén félrefügg

de a földet én fölrázom

és mivel négy sarka van a takarónak

miután a falióra tizenkettőt elüt

a csigák szívverését hallgatja álmom

reggel hétkor ott függött fölakasztotta

tettének okát búcsúlevélben nem adta

s hogy meghalt nem volt még hat perce se

mikor lelkének lába kelt

a derék kicsi sápadt de szépnek

mondható szakállat nevelt az állán

a magas másik énekelt s miután kilépett

az ajtón a lépcsőház fémkorlátján

hogy félelmét tussolja verni kezdte az ütemet

kint kocsiba szállt indult istenhez a menet