(1) Milyen könyvet olvastál legutóbb, hogy tetszett?

Tavaly óta igyekszünk egészen pontosan számon tartani a családban, hogy éppen mit olvasunk, így valóban könnyebb felidézni is. A legutóbbiak közül Kőhalmi Zoltán A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit című regényét olvastam a legnagyobb élvezettel. A tanítványaim ajánlották, és nagy lendülettel haladtam benne, értékeltem a poénokon túl az utaláshálózatot is, ami kibontakozott belőle.

(2) Melyiket tartod az idei év legjobb magyar és világirodalmi kötetmegjelenésének?

A kritikusi munkám háttérbe szorítása óta lemondtam arról, hogy átfogó képet alakítsak ki a teljes évi könyvtermésről. Mondok két erdélyi szerzőt: Láng Zsolt Bolyai című regényét olvasom éppen, ami nagy lehetőség a szerző pályáján, örülök, hogy belevágott ebbe a vállalkozásba. A másik Sánta Miriám verseskötete, a Hétfőn meghalsz. Egy igazi, autentikus, lendületes elsőkötet, amelyik nem tart attól, hogy erős állításokat tegyen a világról. Mivel ebben az évben sokat foglalkoztam a korai Déry Tiborral, kifejezetten örültem, hogy Knut Hamsun Pán című könyve újra megjelent, sok dolog jobban érthető a századelő magyar prózájában, ha elolvassuk a Hamsun-művet.

(3) Melyeket tartod az év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból és/vagy a Jelenkor Online-ról?

Melhardt Gergő írását Háy János könyvéről a 2019. július–augusztusi számból. Illeszkedik a magyar irodalom emlékezetes negatív kritikáinak sorába, és az utóélete révén, amelyet Bárány Tibor elemzett remekül, a magyar kultúra működésének lényeges mechanizmusai váltak láthatóvá.

(4) Milyen kulturális változásoknak örülnél a 2020-as évben?

Lassan az „inkább ne változzon semmi” elvárása is megkörnyékezi az embert. De örülnék minden jelentős műnek, ami megszületik, vagy örülnék egy újabb magyar irodalmi Nobel-díjnak. Örülnék, ha Erdélyben erősebb lábakon állna az irodalmi hagyatékok megőrzése és feldolgozása – ha létrejönne például egy kolozsvári irodalmi múzeum. Ez a kérdéskör egyre sürgetőbbé válik.