Parti Nagy Lajos kapta a Bertók László Költészeti Díjat

A szerk.

Első alkalommal osztották ki az elismerést.


A pécsi Kodály Központban ma 19 órakor kezdődött a Jelenkor folyóirat és a költő fia, Bertók Attila által alapított, egymillió forinttal járó Bertók László Költészeti Díj átadóestje. A költő születésnapjára időzített, Bősze Ádám moderálásában zajló rendezvényen Bertók-versmegzenésítésekkel lépett fel a Szélkiáltó együttes, majd Bera Márk szavalta a költő verseit, illetve a Pannon Filharmonikusok közreműködésével hangzott el Balogh Máté Hangyák indulója című, Bertók szövegeire írt kantátája, valamint Paul Peuerl műve nyomán írt Intradája.

A műsor a díjátadóval folytatódott. Az első Bertók László Költészeti Díjat Parti Nagy Lajos kapta, akiről Ágoston Zoltán mondott laudációt, majd – Péterffy Attila polgármester beszédét követően – lapunk főszerkesztője beszélgetett a költővel, aki fel is olvasott műveiből.

A hagyományteremtő céllal útjára indított díjat a névadó életművéhez méltó költői teljesítmény birtokosa kapja meg. Parti Nagy Lajos, lapunk állandó szerzője és volt szerkesztője a kortárs líra kiemelkedő alakja. Munkássága szervesen illeszkedik a leginkább Weöres Sándor, Csorba Győző és Bertók László nevével fémjelzett 20. századi pécsi költészet történetébe. Ágoston Zoltán méltatásában kiemelte, hogy Parti Nagy Lajos „nyelvet teremtett, ami keveseknek sikerül (…) Verseinek játékossága, nyelvi humora, ritmikája, zeneisége, továbbá szóteremtései, formai készsége, együttesen csak rá jellemző poétikát eredményeznek, s elemi költőként állítják elénk”.

Az elismeréshez szeretettel gratulálunk!

 

(Fotó: Gálos Viktor)

2021-12-06 20:30:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek