Bertók László nevét viseli a könyvtár Nagyatádon

A szerk.

Ünnepség keretében Bertók László költőről, a Jelenkor néhai főmunkatársáról nevezték el a városi könyvtárat Nagyatádon szeptember 10-én.

 

Bertók László a Somogy megyei Vésén született, majd miután fiatalkori verseiért 1955-ben börtönbe zárták, szabadulását követően évekig paraszti munkát végzett szülőfalujában. E nehéz évek után a fordulatot, az új élet kezdetét jelentette számára az, hogy 1959-ben segédkönyvtárosi állásba kerülhetett Nagyatádon a járási könyvtárban. Hat évig élt ott, 1965-ben költözött Pécsre.

A költőnek ezekre az éveire, ide kötődő költői munkásságára emlékeztek beszédeikben Ormai István polgármester, valamint Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője. Ezt követően a Bertók László Városi Könyvtár falán elhelyezett, Nagyatád című versének részletét idéző emléktáblát leplezett le Ormai István és Bertók Attila, a költő fia a család képviseletében. Az ünnepi műsorban közreműködött a Déryné Vándorszíntársulat.

 

2021-09-13 16:16:30
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek