Qui primus ad Histrum redegit Musas, eodem primus rediget et Platonem, aki elsőként hozta vissza a Múzsákat a Dunához, elsőként hozza majd vissza ugyanoda Platónt is: olvassuk a firenzei platonikus filozófus, Marsilio Ficino Janus Pannoniushoz írt levelében. A levélben Platón dialógusához, a Lakomához írt magyarázatát ajánlja Janusnak, cserébe azokért az elégiákért, amelyeket a költőtől olvasott. Az előbbi idézettel alighanem egy Janus-vers soraira utal. Ezekben a hadviselés közben betegségtől szenvedő költő mintegy megfogalmazza saját, jól ismert sírfeliratát. Életművének lényegét, a Múzsák hazájába vezetését emeli ki ott: hic situs est Janus, patrium qui primus ad Histrum duxit laurigeras ex Helicone Deas, itt fekszik Janus, ki hazájába, a Dunához először vezette el a Helikonról a babérviselő istenasszonyokat.

Az elégiákról, amelyeket Ficino olvasott, más itáliai kortárs is ír. Janus korábbi tanulótársa, a ferrarai iskolamester, Battista Guarini dicséri őket. Együttesen, egyező sorrendben jelennek meg ezek a művek több helyütt a Janus-szövegek hagyományában. Egyikük, a versgyűjteményt záró, a költő saját lelkéhez szóló elégia kifejezetten platonikus mű. Talán ez a vers is alkalmat adott Ficinónak arra, hogy a pécsi püspöknek mint platonikus barátnak küldje magyarázatát Platón egyik legfontosabb munkájához. Ha pedig a teljes gyűjtemény került a kezébe, orvosként és csillagtudósként is érdeklődve olvashatta azt.

Miért kezdődik ez a gyűjtemény éppen a Feroniához írt verssel? Mi a szerepe a Feronia-himnusznak a ciklusban? A továbbiakban a vers értelmezésével erre is próbálunk választ adni.

A Janus Pannonius név a költő programjának foglalataként is értelmezhető. Iskolai olvasmányaiból tudhatta, hogy Itália lakóinak Ianus, a legősibb itáliai isten tanította meg a kultúrát. Saját eredeti névalakja és az ősi itáliai istenség neve egyformán hangzott a magyarországi latin kiejtésben. A név másik eleme, a Pannonius az egykori római provinciára utal, amelynek területét nagyrészt a Magyar Királyság birtokolta a költő korában. Amint a fent idézett sírfelirat is mutatja, a költő azzal a szándékkal készült vissza hazájába, hogy ott elterjessze az Itáliában újraszületett latin kultúrát. Valószínűleg ezért kezdődik a ciklus jelképesen a forrásnál: egy olyan verssel, amely az itáliai forrásistennők fejedelemasszonyához, Feroniához szól.

A vers olyan költőhöz méltó, aki kijárta az egyik legjobb itáliai magániskolát, a veronai Guarino ferrarai gimnáziumát. Birtokában van a költői és a szónoki mesterség. Amikor a forráshoz intézi versét, a himnusz hagyományára tekint vissza: elsősorban Horatius versére, amelyet a nagy költő-előd a Bandusia-forráshoz intéz. Janus adaptációja azonban ennél bonyolultabb, Horatius mellett számos költőt használ fel.

Janus műveinek kiadásaiban a verset az elégiák közt találjuk. Helyesen, mivel a vers disztichonokban íródott, sokkal hosszabb, mint egy epigramma, szerkezete összetettebb. Ám ha meg akarjuk érteni az elégiák felépítését, érdemes észben tartanunk más műfajok hagyományát is. A Feronia-költemény esetében a himnusz műfaja ad kulcsot az értelmezéshez.

Az első nyolc sor önmagában is megálló himnusz: invokáció, hivatkozás a korábbi segítségnyújtásra, majd kérés és előzetes jókívánság. A himnusz tradicionálisan többes számban szól: a költő mintegy képviseli kísérőit, köztük valószínűleg barátját, egykori iskolatársát, Narni nagy fiát, a humanista Galeotto Marziót is, aki, akár egy akkori Boda Miklós, tudós vezetőként járhatta be a költővel Narnit, szülővárosát.

Az invokáció a megszólított jóindulatú, a kívánságnak megfelelő megjelenését célozza. Ezért a megszólításban Feronia mint a szomjat oltó gyógyvízű forrás anyja jelenik meg. A következő két sorban a csillagok állásából azt is megtudjuk, hogy az invokáció milyen helyzetben hangzik el. Közeledik a nyári napforduló ideje, a nap már majdnem érinti a Rák csillagképének szélét, és ezt mutatja az is, hogy felkelt az égbolton a Kutya csillagképe is. A kérés kétszer hangzik el, az 5. sor elején és a 6. sor végén. A megismételt kérés keretében hangzik el az utalás a korábbi segítségre: tolle sitim; saevis tulerat Langia Pelasgis, / quae nostra exurit pectora, tolle sitim — oltsd szomjam (Langia is eloltotta a vad pelaszgokét), amely bensőmet perzseli, oltsd szomjam!

Érdemes észrevenni, hogy a himnuszok szerkezetétől itt Janus eltér. Nem Feronia, hanem egy másik forrás korábbi, hasonló segítségét idézi. Langia forrásnimfájára hivatkozik, amelyből a régi ismert mítosz szerint a Théba városának ostromára induló hérószok ittak. A példaként idézett történet forrása Statius eposza, a Thebais (4, 776–777). Langia ott az a forrás, amely a nagy forróságban egyedül tudja megőrizni vizét, s így enyhíteni tudja a hősök szomját. Az idézett példában szintén megjelenik a Rák és a Sirius: az egyetlen olyan forrás, amely ebben a vad melegben is szakadatlanul csordul. Langia példáját úgy is érthetjük, mint felhívást versengésre, arra, hogy az istenasszony megmutassa, vajon képes-e ugyanígy a szomjúság megszüntetésére.

A kérésre, ismét a himnusz szabályai szerint, egy feltételes jókívánság következik. A magna parens, Gaia/Tellus, a föld istenasszonya bensejében az ókori elképzelések szerint folyók és tengerek rejlenek, s ezek a folyók összeköttetésben vannak egymással és a föld felszínén futó társaikkal. Mindannyian Gaia oltalmában vannak – aki tehát a forrásoknak, tehát Feroniának is parancsol, tehát a kívánság mérlegelésekor, mondhatni, érdemes rá figyelmezni.

Janus finoman érzékelteti a különbséget a Thebais-beli történet és a maga versében megjelenített helyzet között. Az égbolton a Nap még csak a Rák csillagképének széléhez ér, a föld még csak éppen érzi Icarus kutyája, a Sirius csillagképének hatását: június elején jár az idő. Statius epikus előadásában a mohó sereg úgy ront rá a forrásra, mint egy ostromlott városra, s összezavarja annak vizét. Janus a kisköltészet keretei közé alakítja a képet: a forróság nem elviselhetetlen, a víz nem válik zavaros iszappá, hanem tisztán csordítja a ferrea fistula, a vékony vascső, akárcsak napjainkban.

Az ezt leíró sorokban Feronia ajándékának dicsérete, egy újabb himnusz kezdődik. Ahhoz, hogy elmagyarázzuk, miként, érdemes röviden összefoglalni Janus Pannonius ismereteit a természet működéséről. Ferrarai iskolájában a filozófiai tanulmányok során olvasta Macrobius magyarázatát Cicero munkájáról, a Scipio álmáról. Ez a sok tekintetben enciklopédikus munka tárgyalja az emberi test és a kozmosz anyagi természetét. Mind a kettőt a föld, a víz, a levegő és a tűz alkotóelemének együttese határozza meg. Ezek az alkotóelemek a hideg, a meleg, a száraz és a nedves tulajdonságból különbözőképpen részesülnek: a föld hideg és száraz, a víz hideg és nedves, a levegő meleg és nedves, a tűz pedig meleg és száraz. Ekképpen a víz lehet földszerű, ha túlságosan sok száraz minőség van benne. Az egészséges test kis világában és a harmonikusan berendezett nagy világban ezek az elemek és tulajdonságok összhangban működnek. A szomjúság a megbomlott összhang, a nedves alkotóelem hiánya miatt kínozza az embert. Feronia nedűje olyan folyadék, amely a leírás szerint nem tartalmaz túl sokat a földből, ezért nem válik gravis humorrá, nehéz nedűvé, amely megakadályozza a nedves elem eloszlását a szervezetben, s a vizet egészségtelen úton távoztatja el.

A leírás köre a következő sorokban kitágul: a test gondjainak megszűnése lehetővé teszi a szemlélődést, az érzéki tapasztalás felszabadulását. Az irányok és az érzékek változatosságáról olvasunk. A fölfelé pillantást, a sziklára épült vár csodálatát a mélységben zúgó Nar, mai nevén a Nera folyó hangjának hallgatása követi. Az égből érkező, a hegyeket felüdítő szél leírása a látványhoz újabb érzéket társít. Egyben itt is megjelennek az érzékelhető világ alkotóelemei, ezúttal a föld, a víz és a levegő – olyan sorrendben, amely egyre finomabb alkotóelemhez vezet: a földből kinövő durva sziklától a finom égi fuvallatig.

Az érzéki tapasztalatot követi az érzékin túlihoz, az istenséghez kötődő áldozat, újabb, hálaadó himnuszban. Kettős áldozat jelenik meg. Először Horatius már említett Bandusia-ódájának mintájára a termés legjava: a bor, a kecskegida és a virág áldozata. Azután a költő hálaáldozata következik: újabb himnusz, amelyben Feronia nemcsak mint földi, hanem mint a csillagok világában is jelen levő forrás kap magasztalást. Feronia vizét vegyíti az olümposzi istenségek nektárjával a frígiai fiú, az istenek pohárnoka, Ganümédész, s vele mossa le a hadisten, Mars a sebeit. Itt az első és legnagyobb költőre, Homéroszra történik utalás. A csatában sebesült hadistent, Arészt az Iliaszban (5, 899–904) Apollón gyógyítja meg. Homérosznál Apollón a Paiéón, „a Gyógyító” néven jelenik meg — ezt a nevet mint jelzőt olvashatjuk Janus versének 2. sorában. Maga a költő évenkénti áldozatot ígér, Vergilius és Ovidius szavait szőve beszédébe. A hálaadó himnusz utolsó két sorában egyenesen a Múzsákkal s az általuk gondozott forrással, a Hippokrénével teszi egyenrangúvá Feroniát és a forrást.

A záró tíz sort olvashatjuk úgy is, mint annak igazolását, hogy a költő képes az ígéret beváltására. A forrás eredettörténete hangzik el a költő által megidézett Múzsák által. A történetet egyedül Vergiliusnál találjuk meg (Aeneis, 8, 560 kk.). Eszerint Praeneste királyát, Herilust (a mai kiadásokban Erulust) az Arcadiából származó hősnek, Euandernek háromszor kell megölnie, mivel anyja, Feronia három lelket adott ellenfelének. A fia halála miatt panaszolkodó istenasszonyt Juppiter megszánja, és a fiút forrásistenné változtatja át: innen a forrás ereje. Janus olyan történetet mond el újra, amely Vergilius, a római költő-fejedelem leleménye: az egyetlen olyan költőé, aki a latin hagyományban Homérosszal egyenrangúvá lett. A 4. századi Vergilius-életrajzok szerint Vergilius kijelentette: egy Homérosz-sor átültetése nagyobb feladat, mint kicsavarni Héraklész kezéből a buzogányt. Most Janus nemcsak Vergilius, hanem Homérosz elbeszélésével is megpróbálja ugyanezt megtenni. Azt az invokációt használja fel, amely az Iliasz híres hajó-katalógusa előtt hangzik el (2, 484–485, Devecseri Gábor fordításában): „Most, Múzsák, ti beszéltek, olümposzi bérceken éltek, / istennők vagytok, mindent jól látva ti tudtok”. Ez az invokáció Janus adaptációjában így hangzik: omnia quae nostis, dicite, quaeso, deae, istennők, ti, akik mindent tudtok, kérlek, szóljatok erről. Ha jól látjuk, Janus csak azután ülteti át Vergiliust, hogy bebizonyította: ugyanezt Homérosszal is képes megtenni.

Ez magyarázhatja azt is, hogy miért került a vers végére a benne megénekelt forrás keletkezésének története. A költeményben minden rész-himnusz magasabb szinten jelenik meg, mint a megelőző. Az első himnusz a testi szomjúságot jeleníti meg, a második az érzékelhető külvilágot, a harmadik a szertartás jelen idejét, a negyedik, utolsó a régmúltat, amelyet csak a Múzsák által segített tehetséges költő tud megidézni, aki, mint a nagy elődök, a jelen mellett a múltba is tud tekinteni. És képes a Múzsákat elvezetni nemcsak Feronia forrásához, hanem talán Pannóniába, hegyentúli hazájába is.

Irodalom

Ficino levele Janus Pannoniushoz (1469. augusztus. 5): Analecta ad historiam renascentium in Hungaria litterarum spectantia, ed. Eugenius Ábel, Budapest–Leipzig 1880, 202. Battista Guarini dicséretéről: Jankovits László Accessus ad Janum: A műértelmezés hagyományai Janus Pannonius költészetében, Budapest 2002, 168–170. Az elégiagyűjteményről: Jankovits László: Nobilis ingenio: Janus Pannonius költészete, szerk. Szőcs Géza, Budapest 2012, 118–142. A Janus Pannonius névről: Ritoókné Szalay Ágnes: III. János pécsi püspök, azaz Janus Pannonius családjáról. Uő: Nympha super ripam Danubii: Tanulmányok a XV–XVI. századi magyarországi művelődés köréből, Budapest 2002, 23–29. Horatius Bandusia-ódájának humanista hagyományáról: Jürgen Blänsdorf, Dieter Janik, Eckart Schäfer: Bandusia: Quelle und Brunnen in der lateinischen, italienischen, französischen und deutschen Dichtung der Renaissance, Stuttgart 1993, a Feronia-versről 18–20. Janus Macrobius-olvasmányáról: Jankovits: Accessus, 141–142, 144, 153, 155–158. Vergilius Homérosz latinra átültetésének nehéz voltáról: Vergilius-életrajzok, ford. Ritoók Zsigmond irányítása mellett a Martos Flóra Leánygimnázium Latin Szakköre, Antik Tanulmányok 8(1961), 157. A Feronia-vers antik szövegpárhuzamainak nagy része Török László jegyzetében itt: Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény, I., szerk. Ács Pál, Jankovics József, Kőszeghy Péter, Budapest 1998, a 245. sz. vers jegyzetei.