Légy a felhők felett

capriccio Sirokai Mátyás beat könyvére

Április kibabrál velünk, bogarat
ültet a fejünkbe, fejünk szaggatni
kezd a szakadozó felhőzettel
egyidejűleg, cikk-cakkban szánkázik
törzsünk s a végtagjaink között a

dermesztő hideg. Fogászat 3-kor?
Felírtuk, de hova? Hol az a kurva
légy, és merre lapulhat a régi
s amúgy is sárga papírja? Itt lógna
netán, a tudtunkon kívül, szegény

fejünk felett? Halott kérdések élő
szavakkal betemetve – például
mit olvashattunk az éjjel olyan
szelíden s vadul elragadtatva?
És mi ment köztetek végbe a parkban?

Vízre emlékszünk, szappanhólyagos
bőrére, mely kádat sejtet vagy teknőt,
a völgyben tavat, melyben fürödtek nők,
férfiak, reggel, munkából jövet,
mert az éjjeli műszak jobban fizet.

A felsők az alsókkal keverednek –
olvastuk káprázva, meglepetten,
s nem is gondolva magunkra, ellenben
taposva bizonyos pedált, mellyel
a vért préseltük és kergettük meg

az erekben, amerre csak búvár mezben
bújhatnak meg meztelenek és holtak,
és barnacsigák, kiket széttapostak
vacsora előtt, az esti sétán,
hogy szemre úgy festett már-már, cipő-

pasztával fölkenve végig a sétány,
egy idegen városban, ahol az ember,
vétek kimondani, magára talál.
Öröme, persze, nincs benne semmi.
Dehát nem is azért szeretjük az

embert, mintha örömében volna még
valami, amit régóta ne vetnénk
meg, rühellve magunkat mint magát
a megvetésünket. És nem tudjuk,
érdekel-e, hogy ti hogy vagytok vele.

Akik tudják, mit forgatunk szavaink
mögött, segítésünkre sietve,
karjukat nyújtván s vállukat tartva, míg
kiszórjuk cipőnkből a kavicsot,
mely a sétányra rátérve perdült

be rüsztünk s a cipő nyelve közé;
vagy – várjunk csak! csapjuk le homlokunkon
azt a legyet –, inkább feltaszítanak,
mivelhogy nekik még sietős lehet,
akkor is, ha nekünk épp befellegzett.

Legyünk hát, dögök, előzékenyek,
kör körre, kihagyva ritmust, ütemet,
szakadjon ránk a födém, ha fedett,
ha félrebeszéltük volna meg a helyet,
hol egy légyottal nem egy légy elégedett.

(függelék)

Mert párzásra készteti a kerengő
férfit és a kert boltíves nőjét,
s a futók köröttük falkába verődve
rájuk számolnak, a mutatót nézve,
mely mi más lehetne, mint egy árnyék,

és mellette, persze, ott a széke,
durva vászonból, könnyű fémcsövekből,
vitorla, mely szintén árnyékot vet,
s annak is ott a külön szereléke,
tartása, és benne a szeszélye,

ahogy foga közt szűri a levegőt,
amit lecsiszoltak a rendelőben,
mert letört az éjjel egy darabka
belőle, s reggelre összesebződve
a nyelve, startjaként bolond egy napnak.