Fel, a fényre, alig várta. A szűk alagútban összeszorult a gyomra, verejtékezni kezdett. Mint egy csatornapatkány. Mindig attól rettegett, hogy a falak beomlanak, miközben a szerelvény a Duna alatt fut. Bezúdul a víz, mindent elönt. Megfullad. Nyomasztotta a sötét, nyomasztották a mesterséges fények. Hiába festették pirosra és sárgára az állomások falát, ettől sem lett jobb kedve. Nem lett vidámabb. Tudta, hogy azok nem falak. Alumínium, bádog, gyenge anyagok mindenütt. Ha megkocogtatta az oszlopokat, kongtak. Belül minden üres. Egyszer látta, ahogy négy férfi cipel egy alumíniumkoporsót a peronon. Ziháltak, izzadt a homlokuk. A mozgólépcső felől érkező emberek elfordították a fejüket, a fal mellé húzódtak. A bádoglemezek mellé. Mindenből áradt a hideg, a bádoglemezek közötti résekből, az alagútból, az emberek szeméből. A mozgólépcső zúgott, az állomás szürke oszlopai csillogtak. Csillogott az alumíniumkoporsó, neoncsíkok futottak az oldalán, ahogy elindultak vele felfelé, fel, a fényre.

A metrószerelvény kibújt a föld alól. A nap szikrázott, a műbőr ülések azonnal felforrósodtak. Magához szorította az autóstáskáját. Az autóstáskában kulcscsomó, határidőnapló, vászonzsebkendő, személyi igazolvány, öngyújtó, boríték. A fény elvakította a szemét, az arcok összemosódtak előtte. A szerelvény zakatolt, elhagyta a kiserdőt, a hajléktalanok bádogviskóit, a remízt, a gyártelepeket. Az állomás narancssárga épülete füstben, fényben derengett. Lekerekített sarkú, négyzet alakú ablakok, Kőbánya-Kispest űrállomás. Végállomás, kérem, vigyázzanak, az ajtók záródnak. Az ajtók vastag gumipereme egymásnak csapódott, az üres szerelvény tovább indult. Előfordult, hogy vele együtt. Először csak ásítozott. Aztán kicsöppent a szájából a nyál, megadta magát. Oldalra dőlt, és addig aludt, amíg valaki fel nem ébresztette. Bárhol el tudott aludni, a fészer padlóján, a meggyfa alatt, a metrókocsiban.

De most nagyon is ébren volt. A restiben ült, az asztalon hamutartó, kapucsínó, Hubertus. Ünnepnap. Harminc évet robotolt, és most végre szabad. Mint a madár. Utoljára sétált végig a peronon. Nincs többé éjszakai műszak, blokkolás. A gépek dübörgése, a művezető kiabálása. A vaslapra zuhanó rekeszek csattanásai. A szalag tizenöt másodpercenként lökte ki a műanyag rekeszeket. Sorjázni, egymásba pakolni, targoncára rakodni. Mostantól csak a földet túrja a konyhakertben, paradicsomot kötöz, esztergál. Az más. Mostantól az élet egy hosszú cigarettaszünet. Ráadásul a táskájában ott a boríték, ötezresektől dagad. A gyár vécéjében megszámolta a pénzt, pontosan kétszázezer. A szomszéd faluban már kinézett magának egy Trabantot, és megveheti végre a távirányítós tévét is. A maradékhoz csak két betűt jegyzett be a határidőnaplóba, SH. Saját használatra, ami valójában azt jelentette, KB, azaz kannás bor. Meghúzta a féldecis poharat. Az állomáson egymás után száguldottak át a vonatok, az épület is beleremegett. Néhány szerelvény megállt. Az övé fél óra múlva érkezik. Az azt követő másfél óra múlva. Rengeteg ideje van.

A napfény megcsillant az alumíniumasztal lapján. Félbevágta a söralátétet. A kereszt lángba borult, vörösen izzott. Mindjárt meggyulladnak az agancsok. A háncs gyorsan leég, aztán a szaru következik, pattog, sípol, füstöl. A szarvas mélán nézett szembe vele. Szomorú szarvas. Miért iszol. A szarvas ezt a mondatot ismételgette. Néha meglegyintette a fülét, a nagyobb nyomaték kedvéért. Nem volt teste, csak mellkasa. Csimbókokban lógott róla a szőr, a bundája. Kereszt nőtt ki a fejéből. Miért iszol. Ha a szarvasnak lenne lába, az asztallapon kapirgálna. Ha a szarvasnak nem lenne lába, úszkálna az óceánba. De a szarvas patás állat, hamar elcsúszna az alumíniumon. Kitörné a nyakát. Szarvaspörkölt. A csodaszarvas szomorúan nézett vissza rá. A hubertusos pohárban aranyszínű lé, a napfény megcsillant a tetején. Miért iszol. Kurva szarvas.

A pénztárcájában nem maradt több pénz, az ötödik feles után elfogyott. Kapart a torka a cigarettától, köhögni kezdett. Az öklével verte a mellkasát, ez segített. A szomszéd asztalnál ülők egy pillanatra felnéztek, aztán tovább dominóztak. A pultosnő egykedvűen kevergette a kávéját. A wurlitzer üvöltött. Egyszer, egy szép napon, tudom, hogy elhagyom a várost. Így. Odahaza várják a tyúkok és a gyalupad. Kurva város. Nem fog itt senki megdögleni. Dominózzatok csak. Megigazította a kvarcóráját, húszgombos, hétzenés. Eredeti Casio, SH. A kőbányai piacon vette az ukránoktól. Azóta is működik, csak emelet kellett benne cserélni. Elemet. Így jó. A szakállas férfi megnyerte a partit, az ötödik feles elfogyott. Felhúzta a zakóját. A napfény a reluxán keresztül besütött a restibe. Égette a felüljáró folyosójának gumipadlóját. Égette a talpát, de hiába próbált sietni, a léptei egyre lassultak.

Megint ott voltak az állomáson. Három gyufásskatulya, két kopasz férfi, egy kartondoboz és egy piros golyó. A parkolóban szállt a por, az egyik kopasz a gyufásdobozokat tologatta a kartondoboz tetején. A piros emitt, a piros amott, a golyó útját követte a szemével. Egy baseballsapkás férfi lecsapott a dobozra ezer forintot. Visszakapott kettőt. A piros golyóbis a középső skatulya alatt volt, a vak is láthatta. A baseballsapkás a következő kört is megnyerte, megint a középsővel. A kopasz káromkodva nyújtott át neki négyezer forintot. Azt hitte, káprázik a szeme, ez könnyű. Kurva könnyű. Kétszázezerért négyszázezer. Az két Trabant. Vagy egy Škoda, Wartburgot többé nem vesz. Megjavíttatja az esztergagépet. Bármit. A következő pillanatban már a kartondobozra támaszkodott. Megtántorodott, majdnem felborult. Mindenki látta rajta, hogy részeg. A baseballsapkás eltűnt, a kopasz mosolygott. Mosolyogjál csak. A kopasz tologatni kezdte a gyufásdobozokat. A jobb szélső alatt lesz, ez biztos. Látta. Kivette az összes pénzt a borítékból. Egy nő felsikoltott, valaki megfogta a vállát. Rámutatott a jobb oldali skatulyára. A kopasz kivárt, aztán megfordította a gyufásdobozt. Nem volt alatta semmi.

Forgott vele a világ. Piros golyók cikáztak előtte. Csalás, hallotta a háta mögül. Mások röhögtek. A kopasz elvette tőle a borítékot. Becsapták. Valaki hívja a rendőrséget, kiabálta egy nő. A tömeg nem akart szétszéledni. A kopasz mosolyogni kezdett, gyele, beszéljük meg egy ital mellett. Beszédhibás volt, raccsolt. A másik kopaszt sehol sem látta. Ez a végkielégítésem. Nem volt benne biztos, hogy ki is mondta a szavakat, vagy csak gondolta. Teltek a percek, a kopasz mosolygott. A kartondoboz eltűnt, a piros golyó mintha sohasem létezett volna. Megint ott ültek a restiben. A kopasz két Hubertust rendelt. Szomorú szarvas. Miért bámul, és miért nincs teste. Nem akalok balhét, hazaviszünk, a pénz felét megtalthatod. A kopasz suttogott. Kell is a pénz, SH, távkapcsolós tévére. A szomszéd asztalnál dominóztak. A szakállas férfi furcsán nézett rá. A pultosnő a bárszéken ülve telefonált, a lábát keresztbe tette, a haját igazgatta. Telefonáljál csak, ribanc. Te meg visszaadod a pénzem. Belenyúlt az autóstáskába, a pénztárcája megvolt. Tovább beszélgettek. A raccsoló férfinak volt egy lánya, Melissza. Egészségedre.

Arra nem emlékezett, hogyan került a kocsiba. Elöl két kopasz férfi ült, mellette a harmadik. A baseballsapkás, sapka nélkül. A kopaszok a baseballsapkásnak is biztos visszaadják a pénzt, amit megnyert tőlük. Megnyugodott. Rendes emberek ezek, csak érjenek már haza. Sötétedett, fogalma sem volt, merre járnak. A motor hangosan zúgott, a Ladának volt ilyen hangja, úgy emlékezett. Balomi jó nap volt, mondta az egyik kopasz a másiknak. Megelőztek egy traktort, a kerekei közben sarat hánytak a szélvédőre. Az ablaktörlő nem működött. Megjavíttatja a gyalupadot. Kétszázezer forintból arra is futja. Végre jó lesz minden. Ekkora balfasszal még soha nem találkoztam, ezt a másik kopasz mondta, aztán röhögött. Röhögött a baseballsapkás is. Közben ráncosodott a fején a bőr. Minél tovább nézte, annál inkább hasonlított egy összegyűrt papírgalacsinra. Minél tovább nézte, annál fáradtabb lett. Hamar el is bóbiskolt.

Arra ébredt, hogy az autó hirtelen lefékez. Végállomás, kiszállás, haver. A baseballsapkás hadart, aztán kilökte a kocsiból. Az autóstáskáját még utána dobta. Nem vitték haza, sehol sem látta a házat, amelyikben lakik. Nem volt ott a drótkerítés, az udvar, nem volt ott semmi. Bubi kutya, merre jársz. Csak embermagas kukoricatáblák mindenfelé. Az autó távolodott, a hátsó lámpák piros fénypontjai az egyik kanyarban végleg eltűntek. Eszébe jutottak a piros golyók, a szarvas agancsai. Jól jött volna egy ital, hogy jobban emlékezzen. Zúgott a szél, csípett a hideg, magára húzta a zakóját. A csillagos égbolt megnyugtatta. A táskából kihullottak a holmijai, egyenként szedegette össze őket a földről. Az öngyújtó lángja fellobbant, majdnem megégette vele az arcát. Tovább világított vele. A porban megtalálta a határidőnaplóját és a pénztárcáját. Megvoltak az iratai, a bankkártya lapja megcsillant az öngyújtó fényében. A pénztárca egyik rekeszében talált kétszáz forintot. Korábban nem is látta ezt a nyílást. Micsoda nyereség. Összegombolta a zakóját. Nem tudta, merre induljon, ezért inkább ott maradt, ahol volt.