Pepita

XIX.

Nem jártam még bányában
és nem éreztem a kas szűkösségét,
ahogy a tavasz benzinszagát sem.
Nem tudom, hogyan kell AK47-essel
lőni, gyámlyukat ásni,
és nem ismerem a halott katonák
gyermekeinek történetét.
Nem vagyok tisztában a robbanószerkezetek
működésével, a mechanikához és a kémiához
pedig egyáltalán nem értek.  
Az éjjel menetelő század és az
elővájár sötétsége között
csak nehezen tudok különbséget tenni,
az ideológia működéséről alkotott
elképzeléseim pedig meglehetősen
egyoldalúak.
A feketét és a fehéret ugyan
könnyen megkülönböztetem,
de szürke szempárba máig
nem tudok belenézni,
a táguló pupillával és
a kifordított szem fehérjével
ugyanez a helyzet.
A csarnokvíz látványát is
csak addig viselem el, amíg
a sárban úszkáló katonákra
és a földben úszkáló vájárokra
gondolok.
Egyébként a bányászok nosztalgiáját
 – az alvajárás melankóliájához hasonlóan –
nem teljesen értem, a nehéz
témákról pedig kifejezetten
nehezemre esik beszélni.
Bányászgyerekként
nem köszönök jószerencsét
és nem mondok imát
Borbála napján,
farbőrugrásról pedig
– ahogy te most tőlem – 
apámtól hallottam először.

XX.

Viszont huszonkét évet éltem panelben,
ahol naponta éreztem a lift szûkösségét,
’99-ben pedig a tavasz puskaporszagát is.
Tudom, hogyan kell légpuskával
konzervdobozra lõni, grundháborúhoz lövészgödröt ásni,
és ismerem a halott bányászok
gyermekeinek történetét.
Tisztában vagyok
a sújtólégrobbanás
folyamatával, pedig a fizikához és a
kémiához
egyáltalán nem értek.
Az éjjel menetelõ század
sötétségét könnyen megkülönböztetem
a proligyerek sötétségétõl,
az ideológiák mûködését pedig
– alvás elõtt, üveg bor után –
elég jól átlátom.
Ha sokáig nézem a konyha pepitakövét,
a sakktáblát
és az adásszünet hangyaháborúját,
könnyen válik a fehér feketévé,
a vörössel és
a nem vörössel
kicsit bonyolultabb a helyzet.
A monoszkóp konokságát
csak addig viselem el, amíg
a mocsokkal háborúzó angyalokra
és a földdel háborúzó vájárokra
gondolok.
Egyébként az eltúlzott színeket
– a bányászok nosztalgiájához hasonlóan –
elég jól megértem, a könnyû
témákat pedig szorgalmasan
igyekszem megnehezíteni.
Bányászgyerekként
nem köszönök áldás, békességet
és nem mondok imát 
Boldizsár napján,
a farbõrugrás kifejezést pedig
– ahogy te most tõlem –
apámtól hallottam elõször
és másodszor is.

XXXI.

János úgy viszonyult a Szalon sörhöz,

ahogy a pécsiek a Mecsekhez.
Örült a közelségnek.

János úgy viszonyult a Mecsekhez,
ahogy kezdő hegymászó a bányához.
Elszédítette a mélység.

János úgy viszonyult a bányához,
ahogy nagyszájú suttyó az alkoholhoz.
A sötétségig mindenre emlékezett.

János úgy viszonyult az alkoholhoz,
ahogy öreganyám az élethez.
Még bírta volna, csak a teste nem.

János úgy viszonyult az élethez,
ahogy öregapám az élethez.
Csak az oltott mészre nem ivott.

János úgy viszonyult az oltott mészhez,
ahogy a legtöbb bányász a magyar nyelvhez.
Egyszerűen, funkcionálisan.

János úgy viszonyult a futballhoz,
ahogy Mészöly Kálmán a magyar nyelvhez.
Egyszerűen, funkcionálisan.

János úgy viszonyult Mészöly Kálmánhoz,
ahogy az egészséges emberek általában.
Egyszerűen, funkcionálisan.

János úgy viszonyult a közveszélyes munkakerülőkhöz,
ahogy a saját egészségéhez.
Sehogy.

János úgy viszonyult a rendszerhez,
ahogy a rendszer viszonyult Jánoshoz.
Nem tudott róla sokat, de szerette,
hogy létezik.
 

János úgy viszonyult a nőkhöz,
ahogy az ébredés utáni snapszhoz.
Ha nem volt, kétségbeesett.

János úgy viszonyult Zalatnay Saroltához,
ahogy az összes bányász Zalatnay Saroltához.
Ha egyszer ő a kezei közé.
Nem viccelek.

János úgy viszonyult a két kezéhez,
ahogy a saját alkoholizmusához.
Néha csodálkozott, hogy lehet még életben.