Térdig Aranyban

Marno János  vers, 2002, 45. évfolyam, 12. szám, 1238. oldal
Lapszám letöltése
PDF-ben

Térdig Aranyban

 

„De nyújtanók a percet, míg vetetlen

a szörnyü csont, ha rajta mindenünk."

(Arany János: Magányban)

 

Mit intézel. Alva haladsz át

az Alkotáson, az úttest nyákos,

nem szólsz magadhoz, a haragot

őszintébbnek tartod. És célra-

vezetőbbnek. (Hívén, hogy célod

ismer téged.) Ősz van, éjszaka, egy,

de mégsem ezért. Arannyal

tápláltad egész álló nap az elméd,

fél lábbal fenn a konyhaszéken, mely

borulékony, mint az ég. Esendő.

Mint egy (fél) térd. És itt sem állhatsz meg

a hasonlattal, ha lendület visz, ha félsz,

leszámolhatnék magaddal mint mással,

vagy akár egy nagy ismeretlen kényszer,

melynek amúgy nem szívesen engedsz,

hisz tartalmával (ld. ég) az is csak

egy „poshadt fazék".* S hát persze, feszélyez,

hogy ars poétikád csaknem ez; szó

sincs eszméletvesztésről (benne),

haladsz a tudatod nem túl fényes

világánál alva, s elhagyva a Márvány-

hidat (melyhez visszatérsz még alább),

s dúdolván magadban, Arannyal át-

itatva (mint elbeszélted fentebb). Némán.

Kihalt az utca, ahogy mondani szokás,

s mint mások szokásának a rabja,

némely körülményt szinte elismételsz.

Mintha örömet szereznél vele. Ahogy

a költészet előírja ezt. Sziszegsz.

Mint egy földalatti árok, ér, mely ál-

mában magához tér és fölkel, ám

valami nem stimmel, hajlítgatja térdét,

fájdalmához mégsem társul részvét,

szédül csupán, szidván, amit észlel,

s vigyázattal, magába ne essen.

Mert teste mélyebb, mint egy fazék.**

Tartalmát tekintve meg egyenesen

kimeríthetetlen. Ember nem alkothat

képet róla…*** Volnál csak tiszta hasonlat,

mint a víz, a szél vagy a nap, előtte

felhőtakaró, könnyű pléd vagy súlyosabb

égkőboltozat, csak ebből ne volnál leginkább;

ebből, amit föld néven emleget a világ.

S az éghez képest főleg! Fejre állsz

a gondolatra tőle.**** Fejed fő

az Alkotás levében, lábad alá-

merülve az égbe – felejted a járást.

Ott fenn, a hígban,***** nincs is hova tovább,

térded nyílik, kibomlik a kóranyagú

virág, lótuszban fülelsz, tűrve illatát,

mely nehéz és úgy szúr, mint a gyanú;

párája talán a húgynak, mely a pár-

nádba ivódva huzatán foltot hagy,

amilyet egykor egy festőnél láttál.

Vén volt és nő. Holland sapkát viselt,

fejéhez nőve már, az ura tisztviselő

régen a vasútnál;****** s a folt épp az ő

fejére ütött,******* a férj arcára, mely

oly lágyan omlott a lámpafényben ön-

magába, útjára bocsátva a bút

s a derűt. Ültél egypár órát náluk

a barátoddal, ki szintén a vasút

mellett nőtt fel.******** Most utána vagy, éjjel,

ellenségek között (ld. egészen fönt),

s a reményben, ha egyet elintézel,

a többitől is mentesül a föld.

Nyomban. Aranyban mérve az időt,

itt, a Márvány-híd s az Alkotás között,

mert ezen túl nem enged a járvány,

mely térdedből az orrodba költözött.

Oda a porcod. Köpdösheted;*********

ami az idővel elkoptattatott:*********

Aranyt azért még egyszer felütöd,

reggel, mint egy átműtött dél után –

meg nem mondja, hogy mennyit aludtál,

senki. Ott kezded megint, a Magányban-

ban, hol a halasztást esdi az ember,***********

mielőtt eldől, hogy vesztével mit nyer

a mérleg. Mert mindene mégis a nyelv,

mely folyvást az egyensúly mérlegét

(k)ölti benne (a testében), s az ég

tudja tovább.

 


* Ld. Aranynál is a lábjegyzetet a Vojtina ars poétikája alatt.

Olla potrida. A. J.

** Mélyebb talán még az álomnál is. Mit tudhat erről fent az ember.

*** „…Istent pedig nem izgatja,

mióta kivágta őt, hírével, a sár-

ga porba. Amelyből, ettől fogva (vagy ennél fogva) ön-

erőből, maga által vétetik; mélyén

tudva, hogy művelete képtelenség.

Kihullik tőle a haja. S a feje megég."

(kivágat a főszövegből)

**** Más szóval: fonalad elszakad, elszakadsz Aranytól, az olvasásnak befellegzik egy percre.

***** Visszatérés Aranyhoz, fejből.

****** Tehát egy korábbi rezsimben, valamelyik kisvárosban, nem itt, az egyvágányú (habár igen kies) településen.

******* Nem a legszerencsésebb szó: ütött; de még furcsábban hatott volna a hajazott, mondjuk, a fejére hajazott.

******** A vasút itt már a költészet metaforája is, nem Arany, hanem József Attila után, egyúttal valóságos helyszín, úgy a megidézett település helyrajzát, mint a vers közvetlenül szóban forgó útvonalát illetően.

********* Fújhatod.

********** : nem fénylik többé, akkor sem, ha arany.

*********** Ld. a mottóban.