Sári B. László írása >>>

Köszönöm a Jelenkornak, hogy figyelmet szentelt Szomjas oázis (antológia a női testről) című kötetünknek, és így lehetőséget ad arra, hogy korrigáljam Sári B. László kritikájának tárgyi tévedéseit, illetve téves előfeltevéseken alapuló következtetéseit.

Sári B. úgy állítja be, mintha a kötetben megjelent, általa jónak tartott szövegeket én csak összegereblyéztem volna irodalmi folyóiratokból, amelyek mintegy szűrőként működtek. Nos, pont fordítva! Ezek az irodalmi lapok gazdagodtak a felkérésemre, kifejezetten könyvünk számára írt szövegek publikálásával. Ugyanis sem az Éjszakai állatkert, sem a Szomjas oázis esetében nem tiltottam meg a szerzőknek, hogy még a mi könyvünk megjelenése előtt irodalmi lapokban is publikálják szövegeiket. Egyrészt a hosszú átfutási idő miatt – nem szeretem frusztrálni a szerzőket azzal, hogy parlagon hevertetem nekünk írt szövegeiket (a Szomjas oázist 2005 decemberében kezdtem szerkeszteni) –, másrészt mert az irodalmi lapok bevett gyakorlata, hogy könyvben már publikált műveket utólag nem közölnek. Én azonban szerzőpártiként annak vagyok a híve, hogy minél több helyen jelenjenek meg. Persze jobban örülnék, ha egyes irodalmi lapok nem felejtenék el jelölni, hogy a szövegek kifejezetten könyvünk számára születtek, de ettől a tény még tény marad, a könyvben megjelent szövegek döntő többsége (szám szerint 36) kötetünk számára készült – nem véletlenül hangsúlyoztam ezt a tényt a Sári B. által bírált, ám úgy látszik, figyelmetlenül olvasott szerkesztői bevezetőmben (paratextben) –, és alkalmanként én magam segítettem egyes Sári B. által dicsért szerzőknek elhelyezni szövegüket egy-egy irodalmi lapban, még könyvünk megjelenése előtt. (Kivétel a “Hangyatérkép”, melyet valóban a Vonalkód című kötetből kértem el, a másik két szöveget viszont kifejezetten könyvünknek, felkérésünkre írta Tóth Krisztina; Szécsi Magda írása pedig az itt közölt, szerkesztett formában sehol másutt nem jelent meg.) Mindebből az következik, hogy Sári B. állításával ellentétben, köteteink szöveggenerálóak, és kifejezetten megtermékenyítő, értékteremtő hatással vannak irodalmunkra. Mint azt már sok kritikus és irodalmár is jelezte, az Éjszakai állatkert óta jóval nagyobb számban jelentettek meg írónőktől köteteket Magyarországon, mint korábban.

Sári B. László azt a benyomást kelti az olvasóban, mintha csak egy szöveget írtam és publikáltam volna a Talált nő című kötetem óta. (Hogy kerül a csizma az asztalra?) Mindig az aktuális téma fogja eldönteni mit teszek be magamtól antológiasorozatunkba, de amennyiben Sári B. kinyitotta volna az Éjszakai állatkertet, ott három új szövegemmel is találkozhatott volna. Ezen túlmenően megtalálhatta volna szövegeimet olyan hazai, illetve külföldi irodalmi lapokban, antológiákban is, melyekbe szeretek írásokat adni (részletesen lásd a Szépírók Társaságának honlapján: http://www.szepiroktarsasaga.hu). Sajnos a jelek szerint ezek kívül esnek a recenzens ízléshorizontján.

Sári B. úgy véli, hogy kötetünk egyetlen férfielbeszélője a “Szomjas repülés” című, második fejezetben található, mint írja “bár nem egészen illik ide tematikusan”. De téved, férfiszerzőnk írása nem ebben a fejezetben található. Szövege, úgy látszik, tematikusan oly nagyon stimmel (annyira nem lóg ki kötetünkből), hogy még egy ilyen jó nevű recenzenst is sikerült zavarba ejtenünk. Ezt örömmel nyugtáztam.

Ha Sári B. kinyitotta volna a Szomjas oázist, illetve az Éjszakai állatkertet a kolofonoldalon, láthatta volna, kik milyen módon vettek részt antológiáink létrejöttében, és ennek megfelelően jelölte volna őket. Mind a két kötetnek anyaszerkesztője vagyok. Mint sok helyen nyilatkoztam már, ez nem csak azt jelenti, hogy ötletadó gazdája vagyok ennek a remélhetőleg hat részből álló sorozatnak, hanem azt is, hogy a szerzőkkel egyenként dolgozom szövegeiken, több körben is, illetve vannak olyanok, akiknél a szöveg teljes születési folyamatát végigkísérem. Anyaszerkesztőként ezenkívül a háttér lóti-futi, kulimunka javát is magamra veszem.

Kritikusunknak tudnia kell, hogy a mai könyvpiaci viszonyaink között könyvünk reklámozása elengedhetetlen, ha el akarjuk érni célközönségünket, ám határozottan leszögezem, hogy a marketing semmilyen formában nem befolyásolja, milyen szövegek kerülnek köteteinkbe, mint ahogy a feminizmust, illetve a Sári által nőirodalomnak nevezett irodalom irányelveit is abszurd számon kérni a köteten. Véleményem szerint, irodalmi művek alkotásánál, illetve irodalmi könyvek szerkesztésénél nem indulhatunk ki ideológiai megfontolásokból, elvekből, és nem tekinthetjük irodalmi írásainkat és könyveinket ideológiai célok megtestesítőinek, megvalósítóinak. Nem fogok kihagyni szerzőket és szövegeket a könyvből, csak azért, mert Sári B. szerint feminista, ideológiai szempontból nem odavalóak. Én az itt és most női világlátásait szeretném bemutatni, és nem azt, amilyennek kritikusunk vagy mások szerint ezeknek lenniük kellene (müssen). Nem véletlen, hogy sok helyen és sokszor hangsúlyozom, az általam szerkesztett könyveket elsősorban nőszempontúnak tartom, és kifejezetten kerülni igyekszem a “nőirodalom” kategóriát. Antológiáink olyan könyvek, amelyek a létező nő(k) felől írják le világunkat. Szemben Sári előfeltevéseivel, engem nem a feminizmus elvei ösztönöztek a sorozat elindítására, hanem a HIÁNY. Rendkívül kevés nőszempontú könyv és főhős segítette ugyanis felnövekedésemet.

Sajnálom, hogy a fejezeteknél alkalmazott szerkesztési elképzeléseimhez nem sikerült kulcsot találnia Sári B.-nek, ám figyelmébe ajánlom Selyem Zsuzsa Korunkban megjelent kritikáját, mely fontos útmutatókkal szolgálhat számára (Selyem Zsuzsa: “Kivül-belől. Női testpoétikák”, Korunk, 2008/április); és ugyancsak egy interjút, amelyben részletesen kifejtettem, milyen szempontok vezettek a könyv szerkesztésénél (“Lehet-e szomjasan repülni?”, http://nol.hu/kultura/cikk/471033/). Sári B. negyedik fejezettel szembeni értetlenségén viszont csodálkozom. Az internet- és mobilkultúra rendkívüli hatással van írásbeliségünkre, értelmetlennek tartom a merev elzárkózást azoktól az új műfajoktól, melyeket létrehoznak, és örülök, hogy több szerzőnőt is találtam, akik kifejezetten nyitottnak, fogékonynak és kreatívnak mutatkoztak ezen a területen is.

Több mint hatvan szerzőt kerestünk meg az Éjszakai állatkert szerkesztésénél és legalább ugyanennyit a Szomjas oázisnál, de csak az általunk legjobbnak tartott és leginkább a kötetekbe illő szövegek kerültek be, ezért is nem sikerült mindeddig az eredetileg remélt 36-os szerzőszámot elérni. Számmisztika ide vagy oda, be kellett érnünk 33 szerzővel, de a reményt nem adtuk fel, hogy a következő köteteknél a létszám “teljes” lesz, utalva mindezzel a 36 igaz emberre – lásd: André Schwarz-Bart: Igazak ivadéka.

Mindemellett köszönöm Sári B. Lászlónak, hogy időt szakított mind az antológiákra, mind személyemre. Szívből remélem, hogy a jövőben kevesebb személyes ellenérzés és ideológiai megfontolás fogja vezérelni kritikáiban, melyekhez sok szerencsét kívánok.